Nyomás a bélyeg után!

„Oh barátaim, hallgassatok ide!
Amikor majd megteszitek a jelentéseteket, nem hallgatnátok el ezt a kis epizódot a hiányzó címkével?”

Dacára, hogy:

• a posta a 21. században nem kínál megoldást külföldről visszakapható válaszlehetőségre
• a filatéliák számításba jöhető bélyeggel nem kereskednek
• a Rómában látogatást tett BSTH-kör bennfentese nem hozott haza bélyeget, illetve maga is nekem tett ajánlatot, hogy vesz belőle, ha találok nagyobb tételt
• a hirdetési oldalakon való keresésem és felhívásom nem hozott eredményt
• a magától kinti rokonok csomagküldése révén segítséget ajánló ahogy jött, úgy ment
• az ott élő magyarok csoportjainak egyikében sem akadt, aki fizetség ellenében is segített volna
• utaztak ki barátok ismerősei reménykedve behozatalban, de hiába
• magyar vonatkozású és apáca szállások sem reagáltak megkereséseimre
• írtam Magyarország ottani Nagykövetségének is nem tudván már mit kitalálni… 😀 – 2 hónappal később, 3 nappal a bélyegek kézhezvétele után segítettek volna 🙂
  (Megnéztem volna a reakciójukat. – „Ha kicsi a tét, a kedvem sötét.„)
• a két ország között ingázókat még Oszkáron is megkerestem,

végül mégis sikerrel jártam hónapok kedvezőtlen tényezői ellenére, egyre buzgóbb küldetéstudattól fűtve, mert a sokadik ottani hirdető, Jozifek-Szűcs Gitta, csodás jótevőm azonnal igent mondott ismeretlenül is. Volt kedves foglalkozni vele és beszerezni napokon belül a vakációján, és még el is küldte a legnagyobb természetességgel.

Köszönöm a segítséged még egyszer, itt az eredmény immár! Valóban hozzájárultál az álmomhoz. 🙂
Az olasz fordításért szintén hálás vagyok Hrabovszki Anna. 🙂
Nélkületek nem sikerült volna ilyen flottul! ♥

Mint ismeretes, 2016. június 27-én meghalt Bud Spencer. 🙁
Mivel idén tavasz elején adtam postára a neki szánt pakkot (levél+aláírandók+ajándék plakát) joggal (?) hihettem úgy, hogy már nem kaphattam/kaphatom meg példaképem szignóját ezen kalandok után sem…

Nos, az élet és a rendkívül rajongó-barát családi háttér ezt az elgondolásom felülírta. 🙂

A küldéstől számított nagyjából öt hónappal később, szeptember 16-án délben visszajöttek hozzám a szemléltetett képek, határtalan örömömre. 🙂

Akár ő írta még alá, akár nem, nem lehet kiábrándítani, hogy egyike lehettem azon utolsóknak, akik hiteles aláírással rendelkeznek A Mestertől. 🙂 Abban is hiszek, hogy a leírtakat minimum felolvasták még neki „egy magyar kislány”-tól. 🙂

♥ Nagyon szerettem és szeretem őt, hátha átment neki is… A levélből:

„Mit is írhatnék még Bud Spencernek, aki egész életem végigkíséri? Azt hiszem, minden túl elcsépelt lenne, hiszen se szeri, se száma az ehhez hasonló megkereséseknek, amelyek érkeznek önhöz, illetve Terencehez is. Nekem önök mondhatni elválaszthatatlanok, hiszen filmes pályafutásuk révén ismerhettem meg mindkettőjüket. Azért nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy nagyszerű sporteredményei, és egyáltalán, közvetlen magánember oldala éppúgy tekintélyt parancsoló számomra is, ha ezekre csak felnőtt életemben lett jobban rálátásom.

Köszönök önnek mindent, az egész létezését, amivel hozzájárult megszámlálhatatlanul sok pozitív élményhez a hozzám hasonló fanatikusai számára is.

Nem tettem még le róla – hiszen egy igazi rajongó ilyet nem csinál – hogy valamilyen formában találkozhassunk személyesen, úgyhogy csak ideiglenesen köszönök most el, mert várom, hogy élőben is összehozzon minket a sors és a szerencse némi besegítéssel. 🙁

Aki barátot talál, kincset talál – szól az elhíresült mondatuk; én megtaláltam plátóin ezt a kincset önben is.”

Kár érte, kiváló ügynök volt!

Viszontlátásra! ♥

A terv az volt, hogy a bájgúnárral közös képeiket elküldöm Terencenek is, hogy aláírásaik rajtuk legyenek ilyen csellel, de a Carlo halála utáni napon útjára bocsátottam az ő küldeményét is a megfelelő módosításokkal ijedtemben, mert ugye azt gondoltam, hogy a duójukon Bud keze nyoma nem lesz… Aztán mégis.

Lehet, hogy egy újabb körben elküldöm a szóban forgó fotókat is Marionak? Lehetséges… 😉 Mert ugyebár: Ha kicsi a tét, a kedvem sötét! ♠

Váltsátok valóra vágyaitokat, mert ahogyan spirituális szemlélettel áthatva szokás mondani:
Meghajlott az én akaratom előtt is az élet. 🙂

Hiszen(/m): „Ha a miérted elég erős, a hogyan már részletkérdés.” 😉

Frissítés:

„Ki tette ezt?”

2019. november 18-án kaptam vissza ebben a formában (felbontva, összegányolva) a közel 3,5 éve küldött autogram pakkom, ahogyan a mellékelt képen is látszódik – nem Terence-től… Hát, ezért aztán megérte…
A kutyám nem kezelte volna így meg… Ez az üzenet volt a borítékban, az elküldött levél és képek nem…

Az egy dolog, hogy tökéletesen hiábavaló volt az egész, és a címzett legalább élt visszajelzéssel, de ez a meggyalázás…
A postást „dicsérjem”?

„Elképesztő! Hallatlan! Elképesztő! Hallatlan! Elképesztő!”

Futtetenne! ?‍♀

Mindenesetre a régi, közkézen forgó címre ezek után nehogy bárki is küldjön bármit…